Tag Archives: vallomás

Gomenasai, Fifi!

  2013/01/19 - 10:05 |
Leave a comment

Puli- Rezgő kézzel nehéz rúzsozni, de ennyi kell azért mégis. – gondolta, miközben valamiféle ívet igyekezett kialakítani elvékonyodott ajkain, melynek ráncai mindig telefutottak a ciklámenszín festékkel. Néhanapján túl sokat tett fel, ekkor leginkább bohóchoz hasonlatossá vált, de be nem vallotta volna és egyébként is, csak a házvezető nője láthatta, az meg nem szólt. Nem a vendégek miatt, vagy hogy visszaidézzen valamit hajdani fiatalságának szépségéből. Az úgyis lehetetlen, főleg így, nyolcvan körül, egy komolyabb agyvérzés után. Járókeret nélkül mozdulni sem bír már. Az élettudatot erősítette magában a rúzzsal, meg a fürdés után hajára permetezett “ehotonnal”, mely az ősz fürtöket enyhén szürkés-lilás árnyalatúra festette. A múltból nem maradt meg semmi, csak a mindennapos szertartások, meg a vénséges vén Fifi kutyája, aki bejárati ajtó lépcsőjén álmodott még azokról az időkről amikor még nem volt vak. Tovább!>>>

Budapesti Napló – nem sikertörténet / az őszinteség tükrei

  2012/10/07 - 10:29 |
Leave a comment

Amikor Budapestre költöztem nem volt semmiféle koncepcióm vagy tervem arra vonatkozólag, hogy mégis mihez fogok majd itt kezdeni. A legfontosabb az állampolgárság teljes jogú megszerzése volt, és mikor költözés előtt egy évvel letettem az esküt úgy gondoltam megnyílt végre az út, mely tovább visz és lehetőséget nyújt egy másfajta életre. Nevezhetnénk egy tudatos döntések által vezetett sikertörténetnek is, mégis úgy gondolom őszintének kell lennem és elmondanom: az utolsó utáni pillanat véletlenjein múlt az itt maradásom, idegenek jóindulatán és csak legkisebb mértékben saját képességeimen. Tovább!>>>

A jól álló kosztümök átka / a megnyílás töredékes fényében

  2012/09/29 - 20:39 |
Leave a comment

Sok helyen sok néven ismert a határ, mely az emberek között van. A bizalmatlansági faktor, érzelmi barikád, vagy éppen egyik kedvenc terminológiám: az abszolút terror mező. Ez a mező választja el az embereket egymástól, hogy meg tudják határozni önmagukat, képesek legyenek elválasztódni, kívül helyezkedni a kollektív tudattalan tudatos manifesztációján. Minél több sebbel rendelkezünk annál inkább hordjuk maszkunkat és annál erősebb ez a mező is, hisz védekezünk az újabb sérülések ellen. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy vértjeink alatt lassan elveszünk és nem is annak látszunk már akik valójában vagyunk. A fordulópont mindig homályos, és nem egyértelmű… Tovább!>>>

Egy éve

  2012/07/29 - 07:30 |
Leave a comment

Odvas üregű fa az idő, melynek belsejébe mindig elrejthet valamit az ember, kincset vagy hasonlót. Aztán mikor legközelebb kibányássza a lyukból megkeserdve veszi észre, hogy valami teljesen más, önmagávval immáron nem azonos tartalmat tart a markában. Voltaképp a kincs még ugyanaz, nem ott van a baj. Mi magunk változtunk meg és a ráeszmélés megindító perceiben talán még könnyet is ejtünk afeletti aggodalmunkban: lám semmi sem állandó, semmi sem örök… Tovább!!!>>>

A város lüktetésének furcsa extázisában

  2012/06/18 - 22:27 | , ,
Leave a comment

A város. A város. A város. Vakító fény, izzasztó forróság. Tomboló nyár, hőségriadó, szmog… mindezek alatt a lüktetés, az erőszakos, csupán hajnalonként csillapodó folytonos pulzálása az életnek, mely darabjai szemfényvesztő csillámot szórnak szanaszét. Budapest sajátos fenyegetése pont abból a kétszínűségből ered, ami a magyar főváros sajátja: iszonyatos szépségének púdere alatt cserzett bőr húzódik, mély ráncokkal, melyben az erkölcstelenség fertője rejtezik. Tovább!!!>>>

A bumerángok nem jönnek vissza

  2012/05/01 - 06:00 |
Leave a comment

Léteznek az emberek múltjában régi történetek… Habár az elmúlt idő hossza nyúlfarknyinak tűnik a történelem nagy hullámveréseihez viszonyítva, mégis az egyén, a szemlélődő nézőpontjából irdatlan távolságot sejtet a visszatükröződő gyerekkor hol homályosan, hol kristálytisztán remegő árnyképe a letűnt napok tavának vizén. Köldökzsinór valami elveszetthez, mely a felnőtté válással végleg elszakad. Visszahozhatatlan a történetünk, valahol minden elveszik útközben. Ahogy a Pecze-kastély évről évre egyre rohamosabban lesz az enyészeté, vagy ahogy a bumerángok már nem engedelmeskednek a karom szándékának.  Tovább!>>>

A király keze mozdulóban – a visszaszámlálás előtt utoljára

  2012/02/23 - 21:59 |
2 Comments

Kijárat a régi életbőlPirkad – gyanús fény gyullad az ég alján / hányszor sarjadnak még napok, hányszor kap még lehetőséget a féleszű esélye a megfontolásra? Egyként int búcsút minden: ember meg madár, fa és kő. Révedve maga elé mereng / ó már hogy elrepült az idő, pedig így írtad meg a sorokat… exodusod beteljesülni látszik. Értelem nem elég hozzá hogy megsejtse a gyökerek hirtelen támadó ragaszkodását / a tavaszi olvadás sarába merülve iszamós léptek között tekerednek bokámra védők és vádlók szavai.  Tovább!>>>

Sorompók újra : a karmák kitöltekezése

  2011/12/28 - 23:26 | ,
Leave a comment

Küszöbön az év végi záróposzt Akira Útjáról. Az utazási napló rendhagyó utolsó posztja elé azért mégis illik egy széljegyzetet biggyeszteni. Valamit, amely végigkísérte ezt a merőben szokatlan, torz évet, mely hullámhegyek és völgyek követhetetlen ingadozásai mellett ott lebegett időben és térben. A karma törvényének szemérmetlen kitárulkozását, így az év utolsó napjain. Az elmúlt évben sok érdekes és félhomályos magánéleti posztot toltam ki. Ez tény. Olyan formában tettem ezt, hogy azok tartalmát mindenki a maga módján tudja értelmezni és az általam megszerzett tapasztalatokat is magukra tudják vonatkoztatni az olvasók. Élet, halál, szerelem, csalódás, utazás, megállás, fenn és lenn, elengedés és ölelés, elvesző és létrejövő kapcsolatok színes üvegcserepein át, mely egy hatalmas mozaik aprócska kirakósának darabjai csupán.

(more…)

Reggeli derengés / Log in

  2011/11/04 - 06:00 |
Leave a comment

Csipogó telefon, villog is. A szemredő alá betóduló reggel összeszűkíti a pupillát. A lét ismét emberi mértékben kezd telni. Nyújtózkodás, ropogás, nyögés. Újabb nehezen végzett pihenés, mert néha már ezt is csak csinálni lehet. Nem magától jön, ringatni kell magunk az éjszaka némaságában, hogy elengedjük a sötétségben kiteljesedő gondolatokat.

(more…)