Tag Archives: gondolatok

Megsárgult idő

  2013/04/17 - 22:20 |
Leave a comment
Time by thearne76

Time by thearne76

A tagadás nem old meg semmit sem. Így van, ugye? A tagadás csak az ember pszichológiai fegyverarzenáljának egyik leghatékonyabb tömegpusztító fegyvere. Van akinek a túlélést szolgálja mégis. Rájönni, hogy sokkal több energiát igényel hosszútávon, mint egyszer egy merész elhatározás, mely során van bátorsága szembe fordulni a széllel. Az az egyszeri tett és mégis micsoda felszabadulást adhat meg! Persze, minek esőkabát után turkálni a szekrényben, míg nincs vihar? De jobb ha nem ér felkészületlenül a monszun. Az esernyő kevés oda, ahol oldalirányból esik az eső és tép a jeges szél. Kifordítja és szétszaggatja az ernyőnk szövetét. Az eredmény mindig ugyanaz, ha „csak“ felülről várjuk a veszélyt. Csurom vizesek leszünk…

(more…)

Exodus, menekülés, Rodostó… vagy, ahogy tetszik!

  2013/04/06 - 15:46 | ,
Leave a comment

nothing_here_for_me_by_girltripped-d4b34vc_miniA távolság átok is meg áldás is a maga sajátos módján és átjárás is van a kettő között. Míg távol vagyunk attól amit szeretünk, ennek érzése emészt, mikor pedig végre közel vagyunk hozzá, rá kell döbbennünk, az érzés félúton kihűlt. Mint amikor egy étteremben egy éve mennyei fogással kápráztattak el, most meg, bár az étlap ugyanaz, valami leírhatatlant próbálnak felszolgálni. Nem változott maga az étel, csak időközben volt szerencsénk finomabb fogásokhoz is. Hazautazva is ezt érezni: a bölcső mitől nehezen szakadsz el, most taszító, szűkös és roppant kényelmetlenné vált. Tovább!>>>

Akira Útja

  2013/01/25 - 21:58 | ,
Leave a comment

path_by_anndr-d3ll4syMint alkotó nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon mennyi potenciál van még Akirában és az ő cirka négy éve folyamatosan dokumentált utazásában. Mivel az út metafizikai síkon van jelen számára, ezért annak jellegét nem csak a megtett kilométerek határozzák meg, hanem a megismert emberek, megélt események, megtapasztalt érzések és érzelmek is. A decemberek végén a tisztesség úgy diktálja, hogy számadást kell tartanunk, amit én is és Akira is készségesen megtesz, ám ez az indigó papíros, tinta ceruzás számítgatás és rubrikába firkálás a francia kockás füzetlapon rendre feldob egy csomó kérdést is a jövőre vonatkozólag. Tovább!>>>

Év végi szummázás – Akira Útja 2012

  2012/12/31 - 17:56 | ,
Leave a comment

obliviate_by_gorilla_ink-d4ivl3dAz emberiség legnagyobb vívmánya a kerék és a pénz feltalálása mellett a tovafolyó idő keretbe szorítása jobban mondva múlásának mérése. Ezen keretek percek, órák, napok, hetek, hónapok és évek formájában fejezik ki a tovatűnő, vissza csak az emlékezet által hozható pillanatokat. Az egy éves periódusok pedig már régóta egyfajta számadásról szólnak, a boltokban leltárakról és az élet minden más területén az összegzésről, a hátunk mögött hagyott óév átlagolásáról. Nincs ez másként a blogok esetében sem. A technikai jellegű információk ecsetelése  mellé pedig remek alkalmat nyújt a számadás a blogger szemüvegén át nézve a magát az alkotót ért hatások, élmények és tapasztalások illetve az ezek által indukált felismerések és tanulságok kiemelésére. Tovább!>>>

A mélység sötét fénye – megtapasztalt vakság

  2012/12/26 - 15:01 |
Leave a comment

Blindness_by_brightsoulA félelem bizonyos faktorai mindig ott figyelnek életünkben, olyan fóbiák ezek, melyeknek már csak a felidézése is légszomjat vált ki. A Blaha Lujza téri aluljárókban gyakran elvesztem, attól függetlenül, hogy mielőtt az úttest alá ereszkedtem volna, szemmel bemértem az úttest másik oldalán a kijáratot. Aztán már csak a labirintust láttam magam előtt szerteágazó kanyarulataival és nem egyértelmű jelzéseivel. A fehér bottal tapogatózó öreg úr puszta látványa idelenn, ahol még a látó is eltéved felidézte az egyik legmélyebben belém fúródott rettegést és iszonyatot: csak ezt ne, érzékszerveim közül bármit vegyen el a sors, de a szemem világának és hallásomnak kegyelmezzenek. Aztán egyik reggel megvakultam….
Tovább!>>>

Ünnepi dolgok – karácsonyok

  2012/12/23 - 14:04 |
Leave a comment

karacsonyLassan egy éve már, hogy városra költöztem, de még mindig meg tud lepni vagy épp botránkoztatni a magyar főváros abbeli képessége, ahogy igyekszik távol tartani az ott élőket a hétköznapi értelemben vett józanságtól. Különösképp karácsony környékén bontja virágát valami indokolatlan téboly, melynek alkotóelemei kétségtelenül a nyugati trendek, mint a kirakattá díszített lakások vagy a méregdrága ajándékok kötelezettsége. Na meg az idegbetegség már december elejétől. Tovább!>>>

A végén

  2012/11/26 - 07:16 |
Leave a comment

Vajon valóban itt kopogtat a küszöbön a világvége? A reggeli szürkeség jellegtelenül borul az alatta elterülő városra. Pusztulásra vár egy civilizáció és vagy így vagy úgy, de megnyomják a “reset” gombot. Ebből a szempontból is érdekes állat az ember: kitalál, vizionál, később pedig már hitet kölcsönöz az egykor kósza gondolatnak. Ha nem is történne valami nagy-nagy kataklizmát előidéző esemény, mindettől függetlenül ugyanúgy hinne abban is , hogy átvonulunk a galaxis közepén, hogy magasságos konstellációk ölelésében az emberi faj újraszülethet. Érdekes eltöprengeni rajta, hogy mennyien várják, mennyien szeretnének hinni benne, hogy egy ilyen globális újraindítás lehetséges egyáltalán. Ez a vágyakozás pedig sokat elárul a mai kor emberéről, vagy úgy egyáltalán az egész fejlődéstörténetünkről, mely az utóbbi száz évben ért csúcspontjára. Az idő fáradt olajként csöpög a mindenség órájának illesztékeiből, ahogy az önzetlen szeretet és az egyszerű örömök, vagy hit az emberek szívéből. Jung globális tudatalattija lélegzetvisszafojtva vár – idén vegyünk ajándékot karácsonyra egyáltalán?

Öt hang – Mit suttogott a füledbe az elmúlás kedvesem?

  2012/11/03 - 00:35 |
Leave a comment

Krizantém – Megint úgy néz ki az előszoba, mint egy ravatalozó. Hamisíthatatlan temetőszag – valójában persze a krizantém illata jellegzetessége okán még akár szerethető is lehetne, ámde a mi kultúrkörünkben valahogy mindig a mindenszentek mélabús hangulatát idézi meg. A Japán folklórban a Szitakötő-sziget titokzatos virágaként a megfiatalodás bűbáját tulajdonították neki. (igaz, ez így nem pontos, de ki lenne képes kiölni a régiek hitvilágából eme rejtett varázslat lehetőségét – hisz éles logikánk már kipreparálta az emberek idejéből a csodák lehetőségét, mégsem volt képes gyökerestől kitépni a csodára való áhítozás örök vágyát) A fiatalság kontrasztja mindig az elmúlás májfoltosan ráncolódó bőre és a kapura függesztett gyászkeret. Tovább!>>>

A jól álló kosztümök átka / a megnyílás töredékes fényében

  2012/09/29 - 20:39 |
Leave a comment

Sok helyen sok néven ismert a határ, mely az emberek között van. A bizalmatlansági faktor, érzelmi barikád, vagy éppen egyik kedvenc terminológiám: az abszolút terror mező. Ez a mező választja el az embereket egymástól, hogy meg tudják határozni önmagukat, képesek legyenek elválasztódni, kívül helyezkedni a kollektív tudattalan tudatos manifesztációján. Minél több sebbel rendelkezünk annál inkább hordjuk maszkunkat és annál erősebb ez a mező is, hisz védekezünk az újabb sérülések ellen. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy vértjeink alatt lassan elveszünk és nem is annak látszunk már akik valójában vagyunk. A fordulópont mindig homályos, és nem egyértelmű… Tovább!>>>

Virág – Hana 花

  2012/09/04 - 22:11 |
Leave a comment

A lépcsősor alján láttalak már ácsorogni, mogorván. Karon varjú esete – újat mutatni nem tudnak, aztán kapcsolódások. Az emberek név nélkül vonaglanak / nem fontos kik vagyunk, honnan jövünk. A hangokat az ajkadról szétkaszabolja a hangszórók dübörgésének ismerős zaja. Nem érnek el süket fülemhez, mely csak a szívdobbanásokat hallja. A tiédet, ugyanakkor egyszerre mindenki másét. Virágot láttunk, talán ugyanazt / mezőn, messze a szmogos belváros zsúfolt tereitől. Utcaköveken táncoltunk aztán elcsodálkoztunk… Tovább!>>>