Vajon valóban itt kopogtat a küszöbön a világvége? A reggeli szürkeség jellegtelenül borul az alatta elterülő városra. Pusztulásra vár egy civilizáció és vagy így vagy úgy, de megnyomják a “reset” gombot. Ebből a szempontból is érdekes állat az ember: kitalál, vizionál, később pedig már hitet kölcsönöz az egykor kósza gondolatnak. Ha nem is történne valami nagy-nagy kataklizmát előidéző esemény, mindettől függetlenül ugyanúgy hinne abban is , hogy átvonulunk a galaxis közepén, hogy magasságos konstellációk ölelésében az emberi faj újraszülethet. Érdekes eltöprengeni rajta, hogy mennyien várják, mennyien szeretnének hinni benne, hogy egy ilyen globális újraindítás lehetséges egyáltalán. Ez a vágyakozás pedig sokat elárul a mai kor emberéről, vagy úgy egyáltalán az egész fejlődéstörténetünkről, mely az utóbbi száz évben ért csúcspontjára. Az idő fáradt olajként csöpög a mindenség órájának illesztékeiből, ahogy az önzetlen szeretet és az egyszerű örömök, vagy hit az emberek szívéből. Jung globális tudatalattija lélegzetvisszafojtva vár – idén vegyünk ajándékot karácsonyra egyáltalán?