Category Archives: Démosz

Elvándorlásaink okán…

  By AkiraWatanabe | 2012/05/04 - 09:17 | Démosz, Odakinn, Sztorijaim, Tükör
4 Comments

Az életkedvet visszanyerni mindig viszontagságokkal teli vállalkozás. A kiégés igen fiatalon szívszorító: mind látni, mind magunk is átélni. Ott álltam a megszerzett középiskolai diplomámmal és egész egyszerűen semmi sem jutott eszembe. Nem tudtam mit is tehetnék, nem ismertem a következő lépést. A sejtés már akkor is bennem élt: nem itt, nem ezen körülmények szükségesek ahhoz, hogy a valódi életemet élhessem, az ezen túllévőt. Az elvándorlás lehetősége akkor még kivitelezhetetlen feladatnak tűnt, hisz anyagi helyzetem csupán az elkövetkező hétre redukálta a jövő fogalmát, de az is gyakran előfordult, hogy még a következő nap is puszta ködbe burkolódzva várt rám az utcasarkon túl. Tovább!>>>

Aktákat olvasunk Szódát szürcsölve és Pipafüstöt eregetve – Vége az Internet szabadságának?

  By AkiraWatanabe | 2012/02/16 - 15:52 | Démosz, Odakinn, Techno blabla
2 Comments

A véleményszabadság kora leáldozóban, ahogy ezt már régóta tudjuk, de igazán a hálózati szörfösök voltak az egyetlenek akiket ez nem bolygatott túlzottan. Az internet világában nem létezik korlátozás, szabályrendszer, sem kormányzati rendelet, hisz az adattenger végtelen és a valódi óceánokhoz hasonlóan ennek alteregója is „független víznek“ minősül, ahol a szép nagy, gazdag óceánjárók gyakran a kalózok martalékává vállnak. Robin Hood effektus ez, tiszta sor. Vagyis volt eddig… Tovább>>>

Elkeseredett munkanélküliek, mint megélhetési politikusok?

  By AkiraWatanabe | 2012/02/12 - 21:57 | Démosz, Odakinn
3 Comments

Recesszió?

Igyekeztem leplezni a felháborodással vegyes értetlenséget, mikor a nemrég a konyhába lépve ott találtam egyik ismerősünket kérdőívvel, szórólappal és egy esetleges aláírások okán kikészített névlistával – mindennek a kvázi választások előtti kilincselésnek megkapóan groteszk kontrasztot adott az illető leharcolt öltözete. Üdvözlés, majd asztalhoz szegezés következett, utána pedig egy világmegváltó, vagyis a gazdasági válság közepette létrejövő helyzetet legalább lokálisan enyhítő tervről szóló előadást nyomtak a képembe. Nehezen ugyan de csak úrrá lettem a meglepettségemen, hasonlóan ahhoz az esethez, mikor a Jehova tanúi vetették rám magukat pár évvel ezelőtt. Tovább>>>

Pletyka – mikroközösségek kommunikációja

  By AkiraWatanabe | 2012/02/02 - 15:21 | Démosz, Odakinn
4 Comments

-És képzedd e, tényleg megcsata az urát, egy doboz cigié, meg egy hurkájé!
-Na de az ura se semmi, márt 15 éve ül Magyarországon börtönbe, mer átszökött a határon, aztán meg ki akart rabóni egy bótot, oszt… – nem is hallva a mondat végét jövök ki a falu nagypékségéből – nagy mert két eladó van egy váltásban – miközben gyors fejszámolás után, próbálom kikalkulálni, kinek mennyi is lesz a visszajáró a cégben, mivel velem hozatják a kajájukat . Persze azért még a fülemben cseng Mari és Ilonka néni párbeszéde , amelybe néha néha belebólogatott egyik másik várakozó vásárló is – mint, valami birkacsorda, amely néha néha belebéget, összességében helyeselve a hallottak hitelességét alátámasztandó.

Tovább>>>

Vörös Horizont – 1999: bombázások és a végtelen nyár / gyerekszemek

  By AkiraWatanabe | 2012/01/25 - 21:33 | Démosz, Sztorijaim
1 Comment

Megjelent a SIKOLY (irodalmi és művészeti folyóirat) VIII. évfolyam, 27-29. számában – 2011-ben.

A világunkon belüli világok egyikében, a gyermek magánmennyországában éltünk, mindannyian akik szeme még nem szokta a fényt és értelme még nem nyílt ki kellőképp. Gyerekkorunk leghosszabb és legszebb vakációját köszönhettük azoknak az eseményeknek, melyeket felnőtt fejjel átélni maga volt a rémálom.
Sokszor és sokat lógtunk a barátokkal, igazi utcagyereknek számítottunk, akik ha csak tehették szedett-vedett bringáinkon járták a falut és az azt övező szántók menti erdőket. A tévés agyfertőzés generációja voltunk, mégis ezerszer többet ért számunkra a sarki diófa megmászásának diadala, hisz aki legmagasabbra jut, az közelebb kerül az éghez. Az idők folyamán megszámlálhatatlanul sok színét láttam már, de azon a nyáron valahogy mindegyik árnyalata ugyanolyan kísértetiesen borult az emberek fölé, akár a hajnal derengése, akár a késő délutáni égbolt bágyadt ragyogása vonta bűvkörébe a völgy házainak fáradt falait, bennük lakóiknak repedezett szívével egyetemben.

(more…)

5 érv a TV nélküli élet mellett!

  By AkiraWatanabe | 2012/01/05 - 00:56 | Démosz, Odakinn, Sztorijaim
1 Comment

Elcsábultam. Persze gyorsan jött a pofon. Körülbelül hét hónapja nem nézek TV-t és még élek! Sőt! Régebben a Doboz volt minden, de tényleg minden! Aztán valaki egy alkalommal kicsavarta kezemből a távirányítót és kikapcsolta. Érvelt ellene – én meg gondolkodtam. Aztán hogy, hogy se két hónapig fel sem kapcsoltam. Muter TV-je kifingott, cseréltünk – vitte a működőt a szobámból. Karácsony előtt litánia: – Javíttassam már meg az övét, mert a vendégdoboz rakoncátlankodni kezdett és attól tart pont az ünnepek alatt fog elhalálozni, akkor meg mi lesz? Így történt, hogy visszakerült a művészlakba a 72 centis átlójú Grundig. A por már szépen gyűlik rajta: a kábel ott lifeg mögötte, a kábeltévé vezetéke meg valahol a szőnyeg alatt elveszve. / rövidzárlat: 25-én “családi filmnézés” anyámnál: cvikkeres Potter a Viasat-on – fél óra, majdnem beleélés a filmbe, PAFF Pécsi Ildikó és intelligens mosópor, majd hiteligénylés aztán mesterek kozmetikuma – feszengés: az agy nehezen tudja összeegyeztetni Roxfort-ot a bankos Emesével // felháborodás (két süti kézbe vesz és vonulás, balra el) – Erzsébet néz utánam tanácstalanul: – Akkor most nem nézed? // visszafordulás: – Már úgyis láttam. (a reklámot). Érveljek?

(more…)

Karmák / Egy egyedülálló projekt "hétköznapi hősök" főszereplésével (az Északi Támpont Egyesület dokumentumfilm sorozata)

  By AkiraWatanabe | 2011/12/20 - 23:06 | Démosz, Interakció, Odakinn
Leave a comment

Köztünk élnek. Gondoltál már rájuk? Azokra a hétköznapi emberekre, akiket saját környezetük, élethelyzetük sokkal nehezebb és fájdalmasabb hatásokkal érlel emberré? Azokra az egyénekre akik vállvetve küzdenek eleve elrendeltetett helyük ellen. Azokra akik nem adták fel és túlnőttek önmagukon…. akik hétköznapi hősökké váltak?
Ezen különleges egyének panoptikumát rendezte be az Északi Támpont Egyesület a Karmák projekt keretében, melynek weboldala a karmak.hu címen érhető el. Arculcsapás, eszméletre térítő pofon az ami ezekben a kisfilmekben kibomlik. A szereplők közülünk való, nehéz sorsú emberek, akik saját karmájukat kézbe véve alakítják azt. Bátrak, rendíthetetlenek, hősök.

(more…)

Kettős állampolgárság / magyarként: papíron is!

  By AkiraWatanabe | 2011/11/23 - 23:06 | Démosz, Sztorijaim
Leave a comment

A lépés nem is oly rég történt. A lehetőség adottá vált, hála annak a vezetésnek, mely végre úgy gondolta: egyek vagyunk. Mi magyarok, mind egyek vagyunk. A kisebbségi lét nem egy vidám dolog, pláne olyan helyen élve, ahol nem tűrik meg annak megnyilvánulási formáit. Egy olyan, helyen ahol huszonöt nemzeti kisebbség lép egymás lábára, mégis félve használja anyanyelvét. (more…)

Káposzták vagyunk! / Pár szó a Szerbiát népszerűsítő gasztro-kampányfilm kapcsán

  By AkiraWatanabe | 2011/11/13 - 13:12 | Démosz, Odakinn
Leave a comment

Azért nem olyan kicsi. Mondjuk 1/3? (Szerbia térképe - pirossal jelölve Vajdaság)

Épp tegnap láttam a Serbia Insajd (magyar nyelvű, Szerbiával foglalkozó blog egy Budapestre költözött szabadkai tollából) friss bejegyzését, melyben egy reklámfilmre hívták fel a figyelmet. A képek gyönyörűek, tökéletes kameraállások, fülbemászó zenével. A tartalommal van itt kisebb probléma. Gurulnak a sajtok a dél-szerbiai lankákon, készül a füstölt hús, szüretelik a málnát és őrlik az erős paprikát. Ezt mint Belgrádtól délre…. Az utolsó snittben pedig végre feltűnik Vajdaság! Húsz másodpercnyi futoki káposzta erejéig! És vége!… Kicsit az arcomra fagyott a mosoly a jólfésült turistacsalogató végén, mert hát mi az, hogy káposzta?! Az ország egyharmadát kitevő terület, amely jóformán az egész országot élelmezi (egyedüli búzatermelő vidék – sőt egyedüli nagyobb mezőgazdasági terület) kap húsz másodpercet egy négy perces promócióban ahol egyedüli gasztronómiai érték a káposzta – amelyből töltött káposzta készül… Hol van a méz, a borok, a dinnye és megannyi más különlegességnek számító lokális csoda (ha már a málnát annak tekinti a videó)? A sok-sok nemzet szálaiból szőtt gasztronómiai bábeli zűrzavarról nem is beszélve? (Több, mint huszonöt etnikai csoport közös élőhelye. Kultúra és nyelv egyedülálló olvasztótégelye)

http://www.youtube.com/watch?v=pJcYGSqCk18

http://www.youtube.com/watch?v=iF3dxVJPKV4

Valahogy jellemző és rendhagyó ez is, ami az országimázst jelenti Szerbiában… Az Unió fele húzó térség, amelynek Autonómiáját a nyolcvanas évek végén kiherélték ennyire méltó csupán? A reklámfilm végén elhangzó turistacsalogató meghatározások, mint torz érdemrendek fityegnek a balkán központjának számító Szerbia gallérján, beillik öniróniának is: játékos, nyitott, vendégszerető… Fonákjáról a dolgokat ugyebár… A játékos a melegfelvonulási macskakődobálásban oder parlamenti cipőhajigálásban kimerül, a nyitottságról a radikálisok Seselj pólói biztosítják a parlament előterében megérkező Uniós delegáció tagjait, a vendégszeretetről pedig tudna mesélni az a szerencsétlen francia futball szurkoló is, aki ma már nincs az élők sorában.

Nem nem vagyok negatív…. csak fáj a káposzta! :D

Mindennapi kenyerünket …

  By AkiraWatanabe | 2011/11/08 - 06:52 | Démosz, Mélázásaim, Sztorijaim
Leave a comment

A sorból kilógás mindig rossz. Bármit tesz is a közösség szélén éldegélő, bármily nagy tetteket is kelljen végrehajtania a bélyeg rajta marad. Ami alapján ítélik. Van aki hangosan kiáll eléjük, üssék csak nem érdekli… És akad olyan is aki kizárja a külvilágot, hagyják eleget vettek már el tőle/belőle. A kettő közötti határvonalon ott állnak a mindig mindent megmondók, a nép önjelölt bírái, akik feljogosítva érzik magukat, hogy bárkit lenézzenek… A mindenható személyek, mintha nem látnának hátra. Saját múltjukba nincs merszük belenézni -pedig ha megtennék, bizonyosan megnémulnának… a hegyi beszéd visszafele is elsülhet… Nevetségesnek hat mégis micsoda tragédia, hogy pont ezek azok akik biztos jegyet remélnek a mennyországba és oly dölyfösen ülnek a padokban vasárnaponként…

A mai nap mantrája:

“Bűntudatunk van, amikor elmegyünk otthonról, mert otthagyjuk gyermekeinket, hogy megkeressük az eltartásukra valót. Bűntudatunk van, amikor otthon maradunk, mert úgy tűnik, hogy nem használjuk ki a világ szabadságát. Bűntudatunk van mindenért, pedig nem vagyunk bűnösök.” Coelho

httpv://www.youtube.com/watch?v=f25EzMzvflQ