Körülbelül fél éve vettem meg a könyvet egy vásári árustól egy giccses „búcsú” alkalmával, melyeken csattogós lepkékkel rohangálnak a kislányok, akik hajába vattacukor ragadt.

Az Angst regény, nem is akármilyen, kortárs. Egy próbálkozás, egy projekt.

Rövid sztoriline: A történet egyes szám első személyben játszódik, az az a mesélő egyben a főhős is, az ő perspektívájából figyeljük az eseményeket, az ő érzelmi hullámveréseit szenvedjük végig mi is.

Hely: Budapest az ezredfordulón (valamikor). Főhősünk egy író, aki gyerekkori cimborájával, a képregényrajzoló Graf-fal ambiciózus terveket dédelget új, közös projektjük nyomán, melynek címe: Angst. Egy képregényről van szó, amely szereplőit mintanyomással a Szárnyas Fejvadász-ból kölcsönözték, illetve más hasonszőrű, apokaliptikus , cyberpunk miliőből.. Miután felkarolja őket az egyik nagy multi, közös ötletük formát ölt és hatalmas sikert arat. Ám a magasságokból egyenes és egyirányú mozgás indul be: a zuhanás. A multi igyekszik elkúrvítani az alkotók mesterművét és egyre több területen szól be az alkotásba, amelyet a rajzoló, Graf nem tud elviselni így kiszáll. A főhős élete lassan taposómalommá válik, miközben kicsavarták kezéből az Angst-ot, a szerződése ürügyén kénytelen kitartani a cég mellett , amely szinte az alagsorba küldi, filléres ötletek kozmetikázásával foglalkoztatva a hőst. Ekkor lép be a képbe Karl a médiahacker és segítője, a szépséges Gréta. Az ő harcukba keveredik bele a főhős. Ennek következményeitől szenved, illetve, hogy rádöbben: retteg, sőt mitöbb, mindig is rettegett.

A regény nem világmegváltó, de nem is az az újraolvasható darab. Az alapötlet még hagyján, sőt a kivitelezés sem utolsó, mivel az író igazán otthonosan mozog a hangulatteremtésben, főleg, ami a víziók tálalását illeti. A mű fő problémája a hullámázás. Míg az első száz oldal egyfajta túlnyújtott alapozás, amely után végre beindulni látszik a történet, a vége mint valami huszárvágás elveszi az egész értelmét. Az alcím : a városi harcos kézikönyve, inkább jól szerkesztett reklámszlogen, mint a mű cselekményére történő utalás, vagy éppen a mondandó leegyszerűsített változata. Város: pipa. Harcos: pipa. Akkor mi a baj? Az, hogy csak egy mellékszál. Nem erről szól. Közel sem.

A könyv legjobb és legemlékezetesebb pillanata, amikor egy „brainstorming” keretében bemutatja a főhős és a képregényrajzoló közös munkáját, ahogy megalkotják a hátteret , a helyszínt , a kultúrát és főként: a szereplőket! Igen, ha valódi képregény lenne, megvenném. Szabatos, jól megfogalmazott ez a része, de utána visszacsöppenünk a valódi háttérvilágba, amely hatására újra belassul az egész.

Idézet a brainstormingból:

Bettie Blood: militáns amazon
Bettie Blood (kora megállapíthatatlan) közismert nőszemély, mindenki tud róla néhány megbotránkoztató, arcpirító, izgató történetet. A tény, hogy sokan látták hollófekete holmikban keresztülhajtani a városon, fényes, fekete limuzinjában, hogy tűsarkának kemény koppanásaira görcsösen megrándul a kurvák szája széle -

Még egy két szociális maszturbáció erejéig történik is valami, majd a képregény bukása utáni szál egész egyszerűen elenyészik.
Ekkor támolyog be a regény főszálának szánt, ám végül érdektelen (nem az ötlet miatt, hanem a főhős hozásállása miatt) hacker vonal. Érdeklődőn követtem a két underground alak és a főhős közös kalandját (közös? Kaland?), amely során végleg kiábrándulunk a figurákból. Nem , nem az zavar, hogy a főhős maga nem ránt fegyvert. A passzivitása és a rettegése, a szánalmas kis élete felett elmorzsolt könnycseppek dühítenek. Míg a regény első felében egy badass aggyal megáldott írót látunk, akinek nincs vesztenivalója, addig a második rész egy sarokban reszkető nyulat tár elénk, aki nem találja a helyét, amelyet pedig a történet egyértelműen kijelöll a számára.
Szerelmi szál? Pipa. Sőt! Még Zohra alakja is tetszett, egy igazi, a társadalom szélén álló nőt vázol fel az író, akibe személy szerint én is beleszerettem volna, de egész egyszerűen fogja és kihúzza az író. Nem is ez a baj, hanem, hogy ezt dráma nélkül teszi. Megtörtént, ennyi.
A regény utolsó két fejezeténél megtorpantam és félretettem a könyvet az éjjeliszekrényen. Rossz előérzet? Igen, és sajnos beigazolódott amitől féltem. Egy olyan befejezést rejtett a maradék két fejezet, amitől majdnem a falnak mentem. Persze kellett a mű vége felé a leépülés, a reménytelenség, de a belefejezés mindent visz. Értelmetlen és nyomaték nélküli.

A mű erénye: aprólékos ábrázolásmód, hangulatos társadalomkritika, remek ötletek.

A mű gyengéje: a sztoriline szétesése, és a sodrás teljes megszűnés. Apály, száraz apály.

Személyes értékelés: Tízből öt. Tessék megkövezni.