Monthly Archives: January 2012

FilmAjánló: Vier minuten / Négy perc (2006)

  By AkiraWatanabe | 2012/01/29 - 21:54 | Filmtekercs
Leave a comment

vier_minutenKét élet, több tragédia és állandó harc a túlélésért a múlt torz tükrében és pusztán négy percnyi idő a megváltásra. Két nő sorsa forr össze a fekete lakkszörny árnyékában, a zongoraművészet oltárán áldozva fel őket saját tehetségüknek. A Vier Minuten klasszikus dráma egy fiatal lány és egy idős zongoratanárnő utolsó nagy lehetőségéről, egy német női fegyház kicsit sem vidám díszletei között. A film több filmfesztiválon összesen 21 díjat zsebelt be, mindezek mellet még 11 egyéb kategóriában is jelölték.

Tovább!

Anata wa dare, Akira? – Ki vagy te Akira?

  By AkiraWatanabe | 2012/01/28 - 00:02 | Sztorijaim, Tükör
2 Comments

- Ne engedd magad megvezetni, hallod? Meghunyászkodol, megfutamodsz, miközben ismered az igazságot, miközben tudod: nem helyes amit megpróbálnak rád erőltetni? Rab akarsz maradni örökre? Add a kezed, gyere velem, téged is hív az Út!

Így szólalt meg először az alternatív ego aki sokáig rejtőzött odalenn a sötétben, aki végig ott várakozott a homály feneketlenségében, és mikor már azt hittem elérem a mélység végét megragadta a kezem, úgy mint gyermekkoromban mikor a kishegyesi fürdő medencéjének vizébe esve elmerülni készültem. Választást kínált a lény, a félelmetes démon, kitől rettegek mégis csodálom. Hangja furcsán csengett, egyszerre volt nőé és férfié , egyszerre szelíd és agresszív, kérő és követelő. Kezembe adta a bordámból faragott tollat, mely véres hegyével aláírtam a szerződést. Az alku megköttetett és a halál vizének koromszínében villanás látszott, majd az iszonyatos felhajtóerő a felszín felé taszította a már elkékült, jéghideg testet. Visszajöttem, magammal hozva őt is. A hajnal szelíd dagálya lökött partra bennünket és midőn visszatért erőnk feltápászkodva ráléptünk az Útra.

(more…)

Hallgatnivaló: Darren Hayes – Secret Codes And Battleships (2011)

  By AkiraWatanabe | 2012/01/26 - 21:44 | Fülbemászó
Leave a comment

Darren Hayes új albuma frenetikus, mint mindig. Az egykori Savage Garden frontemberének szólókarrierje során végig a pop vizein evez, mégis olyan pluszt sikerül felmutatnia dalaival, mely egyértelműen kiemeli a copy paste előadók sorából. Hogy miként éri is el ezt a maradandó hatást? A szöveg! A Hayes úr által írt dalszövegek egyedülállóak már csak abban a tekintetben is, hogy nem elégszik meg a sima „baby, dont, cry, love you“ klisék lobogtatásával. Mélyebbre megy, így a dalok mellett történeteket kapunk, komplex érzelmi töltéssel. A nem egyértelmű refréneket és a szövegeket pedig nemesíti és szépen szintre hozza az érdekes hangszerelés, melyben hol könnyen, hol nehezebben érhetők tetten a mainstream pop hatásai. Számonként más és más színpad díszletei közé viszi el a hallgatót …

(more…)

Vörös Horizont – 1999: bombázások és a végtelen nyár / gyerekszemek

  By AkiraWatanabe | 2012/01/25 - 21:33 | Démosz, Sztorijaim
1 Comment

Megjelent a SIKOLY (irodalmi és művészeti folyóirat) VIII. évfolyam, 27-29. számában – 2011-ben.

A világunkon belüli világok egyikében, a gyermek magánmennyországában éltünk, mindannyian akik szeme még nem szokta a fényt és értelme még nem nyílt ki kellőképp. Gyerekkorunk leghosszabb és legszebb vakációját köszönhettük azoknak az eseményeknek, melyeket felnőtt fejjel átélni maga volt a rémálom.
Sokszor és sokat lógtunk a barátokkal, igazi utcagyereknek számítottunk, akik ha csak tehették szedett-vedett bringáinkon járták a falut és az azt övező szántók menti erdőket. A tévés agyfertőzés generációja voltunk, mégis ezerszer többet ért számunkra a sarki diófa megmászásának diadala, hisz aki legmagasabbra jut, az közelebb kerül az éghez. Az idők folyamán megszámlálhatatlanul sok színét láttam már, de azon a nyáron valahogy mindegyik árnyalata ugyanolyan kísértetiesen borult az emberek fölé, akár a hajnal derengése, akár a késő délutáni égbolt bágyadt ragyogása vonta bűvkörébe a völgy házainak fáradt falait, bennük lakóiknak repedezett szívével egyetemben.

(more…)

Iskola a város szélén – lázadásaim története

  By AkiraWatanabe | 2012/01/22 - 11:10 | Sztorijaim
2 Comments

Néha álomalakban üzen a másik oldal, visszaidézve a delejes múlt mélységeiből egy délibábszerű képet, melyről azért tudjuk: valóság volt. Középiskolásként szegény sorsú gyereknek számítottam. Apám halála után az egyébként sem rózsás helyzetet csak tetézte a 1999-es NATO bombázás és gazdasági összeomlás, majd a privatizáció minek okán fél falu munkanélkülivé vált. Szerbia a 2000-es évek első felében nem volt túl jó hely, igaz ma sem az, de akkor a megrendült ország lakói utolsó hittartalékaikat élték föl, persze a politika mit sem változott. Ebben a meghasonlott, önmaga paródiájának számító miliőben állandó kereset híján csak némi állami támogatásra tudtam számítani, ha iskoláztatásom kérdése felmerült. Az sem enyhítette a helyzetet, miszerint 12 kilométert kellett utaznunk a legközelebbi oktatási intézményig, a diákbuszbérlet pedig messzemenően felemésztette pénzügyi tartalékainkat.

(more…)

Parainesis / Virgillnek szánt soraid nekem is szólnak?

  By AkiraWatanabe | 2012/01/21 - 14:12 | Mélázásaim, Tükör
Leave a comment

“Hát először is: vállald, fiam. Tehetséged mitológiai ajándék, holtodig nem jössz rá, átok-e, áldás-e, amellett, mint minden mitológiai adománynak, van csalafinta eleme is. Előfordulhat például, hogy hamarabb megéred a temetésed, mint honfitársaid rájönnének, mit tudsz, ki vagy. Akkor is fogadd el, mert ha erre hívott el a sors, hiába akarod elkerülni. Mint a mesében a pusztulás elől menekülő kereskedőt minden városkapuban ott várta a Halál, és rávigyorgott csorba szájával, neked is megrendülhet polgári létformád, amiről azt hitted, maga az egyensúly. Nincs menekülés, ha írónak születtél, fogadd el hát, méghozzá úgy, hogy tudod, nem természetes tulajdonság a tehetséged, ugyanolyan jel rajtad, mint valami születéssel hozott különbözés, büntetés nélkül aligha került kezedbe az oldás-kötés hatalma, az erő, aminek révén, mint a színész, sírásra, nevetésre ingerelhetsz, képes vagy forradalmat előidézni, belekaphatsz kezeddel a világpolitika küllői közé, építhetsz, rombolhatsz, s mindezt betűkkel, hangokkal, a logosz révén, aki a továbbiakban kenyered, urad és parancsolód lesz, szegény szolga.
Igen-igen. Remélem, nem képzelted, hogy aki ír, az úr? Menj már, fiam, mesterséged csapda, soha nem lesz egy gyanú nélküli másodperced, az agyadba szerelt kamerát ki nem kapcsolja senki, amíg élsz, te magad sem tudod megállítani. Még csókolózni sem úgy fogsz, mint más, aki nem kapta meg az alkotás képességét, míg ölelkezel, egyszerre kétfelé is figyelsz, aztán fogod a pillanatot, és beteszed emlékezeted jégládájába, utólagos felhasználás érdekében. Ártatlan leszel és életveszélyes, jéghideg és hisztérikus, amellett szinte soha nem teheted azt, amit voltaképpen szeretnél...
…És ezzel kész, Virgil, és indulj el az utadon. Mögötted jó kutya üget, hallod a körme kopogását, úgy hívják: Kétely. El ne kergesd, mert abban a percben, amikor megszűnsz saját művészeted abszolút vivőerejében kételkedni, véged van, jaj az írónak, aki úgy lépked, hogy azt hiszi, tévedhetetlen. Vidd Kételyt, és fütyülj, ha félsz. Irtózatos utad lesz. Gyönyörű utad lesz. Annyiszor átkoztam meg, ahányszor felébredtem, a sajátomat, s közben minden ébredéskor tudtam, ha mindazt előre tudom, ami bekövetkezik, újra csak elkezdeném. “

(Szabó Magda – Parainesis)

5 tipp és egy pár hasznos oldal tollforgatóknak!

  By AkiraWatanabe | 2012/01/19 - 22:11 | Betűfaló, Techno blabla
2 Comments

Sokan kérdik, hogy működik, még fontosabb, hogyan csinálom, hogyan válhatnának ők maguk is jobbá? Mi történik akkor ha nincs miről írni, vagy ha van is nincs kedv, ihlet, kedélyállapot az alkotásra? Pár pontban összefoglalnám az elmúlt időszakban tanultakat alkotásról és fegyelemről:
Alkotófolyamataink oly sok fajták, mint maguk az alkotók, vagy az őket vezérlő ihlet. A bizonyosság: ihlet nélkül nincs létrejövő mű, nincs szavakba öntött lélekszobor. Patrónusom ezt tanácsolta: Írj minden nap! A lecke feladva, a megoldás mégis sokrétű. Következzen hát öt tipp és egy csokor link az önképzéshez!

(more…)

Túlélésünk törvényei / a kalitka cinkosai

  By AkiraWatanabe | 2012/01/18 - 22:35 | Mélázásaim
Leave a comment

A postás háromszor csenget, nálunk nincs csengő, minden küldemény a munkahelyre érkezik. Spórolják az utat, egyébként is ajánlott küldemény. Aláírás, boríték, szakad a papír – visszafogott öröm / közben rohanó képek sora és a tudat: semmi sem biztos, mégis látod már a pár hét múlva esedékest. Vonzod a sorsot mint mágnes a vasat, a pislogó neonok fehér fényében forgatjuk a parányi perforált kartont / sebesen hullik a homok az üvegben – gyorsul az idő… Ez hiányzott, túlélésünk utolsó eszköze, a lakcímkártya, melynek létezése elgördített minden akadályt. Akár indulhatnál is, a bőrönd már pár napja az előszobában / mit kellene először vinni és mit utoljára – pedig csak kettőt fordulhatsz. Mint mikor a tudósok tanakodnak Bajkonur-ban – az űrrakétákon minden kilónyi terhet fontolóra kell venni, drága vállalkozás. Ez is és az is.

(more…)

Fekete szembogár / régi történet

  By AkiraWatanabe | 2012/01/15 - 22:05 | Mélázásaim
Leave a comment

Parázsban sült almák helyett mikróban párolódó egyszerű finomság. Múltidézés. Közben kérdezek azért, megpecsételném a pillanatot, ne illanjon oly könnyen.
Emlékeimben él a megsárgult fotó látszólagos fogságából mindent figyelő, mindent értő dédnagyanyám fiatalkori önmaga. Pár éve, mikor előkerült az egyik doboz mélyéről megbabonázott a tekintet mely majd száz év távolából is erőt sugárzott. Fekete haja, ami a derekáig ért, örökké sötét bőre és a szemei. Igazán a szemeiből előcsapó erő, dac, büszkeség és őrület ragadott meg. Aztán anyámat kezdtem faggatni a sziklaszépségű nő természetéről, hogy milyen is lehetett ő maga. Elmondása szerint kemény, szikár, és temperamentumos. Az élet megtanított neki jó pár leckét, kérgessé tette szellemét, habár hozzájuk az unokákhoz mindig gyengéd volt. Viszont valami megragadt bennem a réveteg történetmesélése közben. Férje, a dédnagyapám lebénult és dédnagyanyám gondozta. Testi fogyatékossága ellenére viszont szerette az italt és furcsa, kormánnyal ellátott kerekesszékén a környék ivóinak rendszeres vendége volt. Gyakran a felesége tolta haza, mikor mindenestül felborult az utcán. Persze az asszony nem állhatta hogy mindenüket elissza élete suta párja és egy alkalommal mikor a pénzen veszekedtek, fogta magát és betüzelte a bankjegyeket! Magam előtt látom a döbbenetet a férfi arcán és a teljes, megkérdőjelezhetetlen győzelem fonákmosolyát a nő ajkainak ívében.
Van abban valami megindító, ahogy őseim élték a számukra kiszabott életet, melynek fordulatai látszólag kőbe vésődtek, de mindig találtak rá módot, hogy kijátsszák azt, még ha ilyen eszelős eszközöket is vetettek be a cél érdekében. Ha nincs pénz, akkor nincs min veszekedni, a férj nem züllik, az asszony nyugodt és újra teljes a harmónia. Nem számított a felettük járó nehéz idők ténye sem, mikor kristálycukrot, lisztet, mosóport egyaránt dekára mértek még a boltokban és szinte mindig tésztanap volt, vasárnap kivételével. Kicsit talán kezdem megérteni a bennem is fejét emelgető önfeláldozás és szelíd téboly eredetét. A vérünkben, ezek szerint már régóta, a több ős hős által hordozott büszkeség innen fakad, a családfa kusza ágainak rejtekéből. Papp szül. Pécsi Mária tette amit kellett, zokszó nélkül volt nő, feleség, anya, mindeközben saját sorsának kovácsasszonya is aki úgy edzette mindennapjai tüzének hevében kétélű kardját, hogy egy pillanatra sem vette le átütő tekintetét a lángokról.